openwrt

Ebben a cikkben leírom, hogyan lehet a routerünket kicsit több dologra használni.
Torrent, ftp, windows megosztás stb. Tágabb értelemben egy linux rendszer kerül majd a routerre, abból is egy olyan verzió, aminek kicsi a rendszerigénye. Egy tplink 1043nd-re kerül fel.

 

Tóth Szabi

 

 A napokban kicsit jobban le szerettem volna védeni a samba megosztásomat az esetleges adatlapások ellen. Ez sem véd meg mindentől, de jobb lesz a közérzetem ettől.

Samba, linux

Tóth Szabi

 Felmerült az igény egy verziókövető rendszerre. A git és az svn volt porondon, de az svn nyert a könnyebb használat miatt. Pár lépésben be is mutatom, hogy tudjuk feltelepíteni és bekonfigurálni.

Mi is az az svn:
"A Subversion (SVN) egy verziókezelő rendszer, melyet a CollabNet Inc. indított 2000-ben. Fájlok jelenlegi verzióinak és történeteinek kezelésére használják, mint például forráskódok, weboldalak és dokumentációk. A célja, hogy a legkompatibilisebb utódja legyen a széles körben használt Concurrent Versions System (CVS)-nek."

 

 

subversion

Tóth Szabi

Cimkék:

 Az apache eléggé megfogta a kis routert, ezért úgy döntöttem megpróbálom a lighttpd-t is. Kis guglizás után találtam is pár cikket, illetve egy kis érdekességet. A lighttpd szolgálja ki a youtube, wikipedia, sourceforge és az imgageshack oldalalakat is. Ennyi referencia nekem elég is volt.
 

 

Tóth Szabi

 Kicsit fura a cím, de magyarul nem tudom hogyan lehet ezt nevezni. Ha elolvastátok, akkor már biztos tudni fogjátok miről is van szó.

pl ps aux, top 

 

 

Tóth Szabi

 Már egy ideje terveztem, hogy beüzemelem a LAMP szervert a routeremen. Eddig tartott míg rávettem magam. A LAMP jelentése, hogy Linux Apache Mysql Php. Lényegében a webes kiszolgálás alapja. Gondoltam jól jöhet még a későbbiekben.

 

Tóth Szabi

 Sokan használnak rss olvasókat a torrentekhez, a következő cikk ebben lesz segítségünkre. A flexget segítségével fogjuk a transmissionhöz a tartalmakat beolvasni.

flexget rss olvasó transmissionhöz

Tóth Szabi

Már elég sokszor sikerült kiszúrnom magammal a trunk verziókkal. Idővel ezek a csomagok frissülnek és a régi firmware már nem lesz kompatibilis vele és sok csomag törött lesz ezáltal.

openwrt logo

Tóth Szabi

Van egy ötleted amit ki szeretnél próbálni, de nem akarod éles környezetben? Rakd fel virtualbox alatt az OpenWrt-t és teszteld ott.

 

 virtualbox oracle

Tóth Szabi

Egy nagyon rövid bejegyzés arról, hogyan kell a logokat fájlba iratni.

 

openwrt

 

Tóth Szabi